Március 27-én helyezik végső nyugalomra Kárászy Szilvia zongoraművészt a budapesti Farkasréti temetőben  – közölte a család az MTI-vel hétfőn.     A hosszan tartó betegség után február 22-én elhunyt Kárászy Szilviát, Tahi Tóth LászlóElovasom

Kinyomozta Torrente felügyelő Bödőcs nem arról híres, hogy a hatalom kegyeit keresi, mgis úgy tűnik kedveli a hatalom. Felújították a katolikus templomot Búcsúszentlászlón. Bödőcs Tibor humorista 1982. december 11-én születettElovasom

Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond az ADOM Diákmozgalom, a Pedagógusok Szakszervezete, a Civil bázis, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és az Egységes Diákfront „Szabadságmenet” elnevezésű, az oktatás fejlesztését követelő demonstrációján Budapesten,Elovasom

Egy videó Menczer Tamás rögeszméjéről. A volt fidelitasos, most már fő fideszes megmondó ember vélekedése az ellenzékről, amelyik szerinte háborút akar. Aztán rá kell jönnöm újra, hogy ez csak szemfényvesztés.Elovasom

Hamar döntött a kormány az orvosok kötelező kamarai tagságáról. Az eddig három kötelező kritériumból egyet egy tollvonással megszüntettek. Mint ismeretes a MOK gyanúba keveredett, miszerint orvosokat fenyegettek ha csatlakoznának azElovasom

A Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült CIGÁNYMESÉK című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi youtube csatornáján. AzElovasom

Tűz ütött ki csütörtökön este egy második emeleti, társasházi lakásban, Budapest VIII. kerületében, a Dankó utcában. A tűzhelyen felejtett ételmaradék égett – tájékoztatta portálunkat a Fővárosi katasztrófavédelem A fővárosi hivatásosElovasom

Amikor Vlagyimir Putyint először megválasztották, Oroszországot a nyugati világ támogatta, a képzett lakosság hányada magasabb volt, mint az Egyesült Államokban, hatalmas természeti erőforrásokkal, teljesen kiépített ipari bázissal és gazdag kulturálisElovasom

Floridában hétfőn törvényerőre emelkedett a Disney World vidámpark kivételes jogállásának megszűnéséről szóló törvény, ami több évtizedes kiváltságokat von meg a szórakoztatóipari vállalkozástól.     Ron DeSantis kormányzó hétfőn aláírta a jogszabályt, amelyetElovasom

Az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvénymódosítás az elfogadása esetén megszünteti az orvosok kötelező kamarai tagságát és kimondja, hogy kamarai tagság nélkül is végezhető egészségügyi tevékenység.     Egy, az Országgyűlés TörvényalkotásiElovasom

Hetvenhárom éves korában szerdán elhunyt Dunai Tamás Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész.     Dunai Tamást otthonában, tragikus hirtelenséggel érte a halál – közölte a család csütörtökön az MTI-vel.    Dunai Tamás 1949. július 7-énElovasom

Kábítószer befolyása alatt, életveszélyes manőverekkel próbált meg elmenekülni egy 26 éves sofőr a rendőrök elől, aki végül a XV. kerületben került kelepcébe. Közúti ellenőrzésnek indult, majd több kerületen átívelő hajszaElovasom