Vitézy Dávid annak ellenére, hogy a Fidesz úgymond jelöltje lett Szandi visszalépése után, homlokegyenest szembe megy a vezető kormánypárt mini Dubaj projektjével. Facebook bejegyzés.
Ez itt Belgrád legmagasabb épülete, a nálunk tervezett 500 méteres toronynál jóval szerényebb, 168 méter magas Kula. A fejlesztő ugyanaz az Emírségek-beli Eagle Hills, a szerbekkel kötött nemzetközi együttműködés keretében – a torony itt épp az Egyesült Arab Emírségek elnökét, Abu Dhabi uralkodóját, Mohammed bin Zayed sejket ünnepli egész Belgrád örömére.
A magyar kormány szerint most az ő jóváhagyásától függ, Budapest élhet-e a törvényben biztosított elővásárlási jogával Rákosrendező területére – bár az adásvételi szerződésből semmi ilyesmi nem olvasható ki. Mi nem így gondoljuk, ezért most szerdán a Fővárosi Közgyűlésen a sor: mondjuk ki, hogy Budapest szuverén város, ahol nem egy másik állam uralkodója dönt az építési szabályokról, az elővásárlási jogokról, hanem a budapestiek közössége által megválasztott Közgyűlés, amit elődeink épp erre a feladatra hoztak létre Budapest egyesítésekor, 151 éve.