A 19 éves Király Márk telefonja átadására kényszerítette a sértettet

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság 01080/822/2017. bűnügyi számon folytat nyomozást rablás bűntett miatt Király Márk ellen, aki a rendelkezésre álló adatok alapján megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017. március 5-én délután a Budapest VIII., Vajdahunyad utcában egy késsel megfenyegette a sértettet, aki ennek hatására mobiltelefonját a földre dobta. A 19 éves fiatal ezután a telefont magához vette, majd távozott a helyszínről.
A Király Márk felkutatására tett intézkedések ez idáig eredményre nem vezettek, jelenleg a nyomozó hatóság előtt ismeretlen helyen tartózkodik, így ellene elfogatóparancsot bocsátottak ki.

 

Forrás és fotó: police.hu

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a fényképen látható személyt felismeri vagy tartózkodási helyéről információval rendelkezik, hívja a 06-1-477-37-00 telefonszámot, illetve a névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán, a 107, illetve a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ha tetszett ossza meg másokkal is.
Share on Facebook
Facebook
Tweet about this on Twitter
Twitter
Share on LinkedIn
Linkedin

Facebook Comments

Szólj hozzá!

avatar
  Subscribe  
Visszajelzés