Megújulás előtt a FROKK – alig vannak eseményeik


A Szentkirályi utcában működő Fővárosi Roma Oktatási és Kulturális Központ (FROKK) sok kritikát kapott az utóbbi években. Az intézmény 2010 óta a fővárosi költségvetés mostohagyereke, most esélyt kap a megújulásra.

Lovasi Gábort, a FROKK munkatársát és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettest kérdeztük az intézmény működéséről.

Amikor Lovasi Gábor, a FROKK kulturális rendezvényekért felelős osztályvezetőjének szegeztem a kérdést a működésüket illető kritikáról, elismerte, mehetnének jobban is a dolgok.

A közkeletű vélekedéssel ellentétben a FROKK nem zárt be, nem szűnt meg, bár a sajtó már ezt a hírét keltette, mondja. Tény azonban, hogy a honlapjuk elérhetetlen, s bár korrekt Facebook-oldaluk van, onnan alig lehet összeszedni, mit is csinálnak.

Alig vannak eseményeik

A FROKK-ot még a Demszky-féle fővárosi önkormányzat 2010-ben két jól működő roma intézmény, a Zsigó Jenő vezette Cigány Ház – Romano Kher és a Kathy-Horváth Lajos vezette Napház egyesítésével hozta létre. A FROKK küldetését 2009-ben fővárosi közgyűlési határozat rögzítette, – még most is ez van érvényben –, ami célként a roma kultúrát bemutató előadások, kiállítások rendezését és a roma művészek támogatását jelölte meg – a teljes cikk elolvasható az Önkormányzat oldalán