Fókuszban a szebb, élhetőbb Csarnok negyed


Immár második alkalommal szervezték meg a Körzeti Rendész Cafét Józsefvárosban. Február 6-án a Csarnok negyed kihívásait térképezte fel a város vezetése a helyi lakóközösségek képviselői, az önkormányzati képviselők, illetve intézmények vezetői, a rendőrség munkatársai, egyházi személyek és a városrész körzeti rendészének a részvételével. Sára Botond, Józsefváros polgármestere leszögezte, hogy a felmerült kérdések mielőbbi megvalósításán fognak dolgozni annak érdekében, hogy a Csarnok negyed még szebb, még élhetőbb legyen.

A második Körzeti Rendész Cafén Sára Botond polgármester köszöntötte a megjelenteket. Mint mondta: a rendezvény célja, hogy átbeszéljék a megoldandó feladatokat azokkal, akik a Csarnok negyedért dolgoznak, akik az itt élőkkel a munkájuk révén napi kapcsolatban vannak.

Folytatás és sok-sok fotó itt


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük