Kis is Pikó András?


Pikó András lett Józsefváros új polgármestere, aki ellenzéki jelöltként indult a helyhatósági választásokon. Itt az idő, hogy mi is bemutassuk.

Pikó András (Gyula, 1964. május 14. –) magyar újságíró, politikus. 2019. október 21-től Budapest VIII. kerülete (Józsefváros) polgármestere.

1983-1989 között a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának (JATE BTK) történelem-Kelet-Európa története szakos hallgatója volt. 1988-ban egyik szervezője a tanszabadságért és egyetemi autonómiáért indított szegedi bölcsészkari sztrájknak, majd az országossá váló megmozdulások nyomán megalakuló Országos Felsőoktatási Érdekképviseleti Szövetség alapító társelnöke.

Hirdetés

1991–1994 között a Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójának munkatársa volt. 1994-ben a Magyar Televízió szegedi körzeti stúdiójának szerkesztő-riportere lett. 1994-1997 között a Magyar Rádió Magyarországról jövök című műsorának szerkesztőség-vezetője volt. 1997–1999 között a Magyar Televízió főmunkatársa, az Aktuális szerkesztő-műsorvezetője, valamint a Zóna magazin felelős szerkesztője volt. 1999-ben a Szabadság tér című reggeli politikai magazin főszerkesztője volt. 2000–2001 között a 168 Óra rovatvezetője, majd 2001-től a Klubrádió munkatársa, a Reggeli gyors műsorvezetője. A 2005 óta a Mozgó Világ folyóirat szerkesztőségének élő interjúkért felelős tagja.

2014 óta civil aktivista a Heti Betevő ételosztó szervezetben, feleségével szervezte a HB józsefvárosi szervezetét. A Közélet Iskolájának kuratóriumi tagja és a 2018-ban indult Segítség Közvetítők egészségügyi civil szervezet aktivistája. Alapítója a C8 – Civilek Józsefvárosért Civil Társaságnak, ebben a minőségében a Momentum Mozgalom felkérte civil, de az MSZP, a PM, a DK és a Momentum támogatott polgármesterjelöltnek a 2019 őszi önkormányzati választásokra. Pikó és a C8 a felkérés elfogadását olyan garanciák lététől tette függővé, amelyek a civil szakpolitikai programok és megközelítések érvényesülését garantálnák, a két hónapos intenzív tárgyalások eredményeképpen 2019 június 14-én bejelentette. elfogadta a Momentum felkérést és az DK, MSZP, PM, LMP és a Szolidaritás Mozgalom támogatását. Így ő lett Józsefvárosban a 2019 őszi önkormányzati választáson az ellenzéki pártok polgármesterjelöltje. 2019. október 13-án meg is nyerte a választást, legyőzve ezzel a 2018-as időközi választás fideszes győztesét, Sára Botondot.(A Fővárosi Választási Bizottság a megválasztásával kapcsolatban benyújtott valamennyi panaszt elutasította.)

A bemutatkozásban a Wikipedia sietett segítségünkre


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük