Az MKIF 1237 kilométer meglévő gyorsforgalmi út üzemeltetését és fenntartását veszi át a Magyar Közúttól


A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szeptember elsején 1237 kilométer meglévő gyorsforgalmi út üzemeltetését és fenntartását veszi át a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től  – közölte az MKFI csütörtökön az MTI-vel.

    A társaság a koncessziót a magyar állam által kiírt nyílt uniós pályázaton nyerte el, ennek értelmében az MKIF Zrt. üzemeltetésébe kerülnek az M1-es és az M7-es autópálya M0 és az országhatár közötti szakaszai, az M15, M25, M3, M4, M30, M35, M44, M70, M85 és M86 teljes területe, az M8-as autópálya Kisapostag és Apostag közötti szakasza.
    A tájékoztatás szerint a magyar állammal kötött szerződésben az MKIF Zrt. vállalta, hogy a következő 11 évben fejlesztéseket hajt végre, 538 kilométeren felújítja a meglévő útpályát, megépít további 272 kilométer új gyorsforgalmi utat, 273 kilométeren pedig új sávokkal bővíti a már megépült hálózatot.
    A koncessziós szerződés értelmében az MKIF Zrt.-hez kerül 161 kilométer olyan gyorsforgalmi út is, amelynek kivitelezését még a magyar állam végzi. Az új szakaszok megépítése után a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. összesen 1670 kilométer gyorsforgalmi út fenntartásáért és üzemeltetéséért felel.
    Felidézték, hogy a koncesszió időtartama 35 év, amelynek végén, 2057-ben egy teljesen felújított és garanciával ellátott úthálózat kerül vissza a magyar államhoz. A koncesszióban érintett szakaszok mindvégig állami tulajdonban maradnak. Az üzemeltetésért, a fenntartásért és a fejlesztésért a magyar állam kilométeralapú, úgynevezett rendelkezésre állási díjat fizet az MKIF Zrt. részére.
    Kifejtették, szeptember elsején jogfolytonosan mintegy 900 szakember is átkerül a Magyar Közút állományából a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. üzemeltető cégéhez, ahol továbbra is a gyorsforgalmi utak mellett működő autópálya mérnökségeken teljesítenek szolgálatot. Emellett szeptember elsejétől 18 mérnökség épülete, eszközei, járművei is a koncessziós társasághoz kerülnek. Ezeket független könyvvizsgáló által meghatározott értéken vásárolta meg a magyar államtól az MKIF Zrt.
    A közleményben részletezik, hogy a koncessziós időszak első 11 évében többek között elindul az M0-ás tehermentesítését is segítő M81-es építése Komáromtól 102 kilométer hosszan, Székesfehérvár érintésével Sárbogárdig. Ez a nyomvonal, már M8 néven Sárbogárdtól, az M6-os autópályát érintve, a Dunán át egészen Kecskemét északi részéig halad majd, 76 kilométeren. Megépül az M3-as Vásárosnamény és Beregdaróc közötti 31 kilométeres szakasza is, ezzel az M3-as is eléri az országhatárt. Az M4-es, Kisújszállástól Berettyóújfaluig tartó 61 kilométeres szakasza is elkészül, ezzel teljessé válhat az M4-es. A fejlesztési időszakban 100-nál is több híd, felüljáró, aluljáró is készül el.
    Felhívják a figyelmet arra, hogy a gyorsforgalmi utak használóinak az átállás semmilyen változással nem jár, az úthasználati díjat továbbra is a magyar állam határozza meg, és szedi be a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. segítségével.
    Az MKIF Zrt. egyértelmű szándéka és kötelezettsége, hogy a gyorsforgalmi úthálózat jelenlegi minőségét javítsa és fejlesztésekkel még biztonságosabbá, gyorsabbá tegye a közlekedést mindenkinek – tájékoztatott az MKIF.

Címlapfotó: shutterstock


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük