Fizetünk, ha használhatják a WC-d

Érdekes pályázattal rukkolt elő a Józsefvárosi Önkormányzat. Havonta fizet azoknak a vendéglátó helyeknek, akik hajlandók ingyen a betérők rendelkezésére bocsájtani az illemhelységüket.

Tudjuk, hogy a vendéglátósok nem szeretik, ha az utcáról betérő emberek úgy használnák a mellékhelyiséget, hogy nem fogyasztanak. Ezen próbál a következő módon változtatni a Hivatal. Az ötlet nem rossz, főleg, hogy már lassan egy nyilvános WC sincs nyitva Budapesten, de a falajánlott pénz még a hidegvízre sem lenne elég. Már egy benzinkúton is külön kell fizetni, még akkor is, ha ott tankolsz.

Tisztelt Vállalkozó!

Engedje meg, hogy felhívjuk a figyelmét egy VIII. kerületi pályázati lehetőségre, amelynek keretében vendéglátóhelyeket és közösségi tereket üzemeltető vállalkozások jelentkezését várja a Józsefvárosi Önkormányzat.

A „KözWC kampány” célja a kerületi vendéglátóhelyek támogatása cserébe azért, hogy bárkit beengednek a WC-be fogyasztás nélkül, és ezt hirdetik is a bejáratnál. A kampány előnye, hogy stabilabbá teszi a résztvevők gazdasági működését, javítja a kerület és a vendéglátóhelyek megítélését. A támogatás a kisebb vendéglátóhelyeknek kiegészítő bevétel, ami segítheti a fennmaradást. Az ötlet jó reklámot jelent azoknak a vendéglátóhelyeknek, amelyek nyitott hozzáállást képviselnek.

A pályázat további részleteit itt találja.

A jelentkezési határidő 2024. augusztus 28. éjfél.

felhivas-jozsefvarosi-nyilvanos-vecek-halozata-1723543201.pdf (bkik.hu)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük